Az 1989. évi rendszerváltást követően a magyar kisebbség és a román többség viszonyára a „szoborháborúk” is rányomták jegyüket. A román hatalom történelemhamisító igyekezete során mindenkor azon volt, hogy a magyar nép történelmében nem éppen a legpozitívabb szerepet betöltő román személyiségeknek emelt szobrokkal is megalázza a romániai magyar közösséget. Így a magyarlakta erdélyi településeken már Ceausescu nemzeti kommunizmusa idején is megszokottá váltak az „országegyesítő” Mihai Viteazulnak, Avram Iancunak vagy a magyar településeket „felszabadító” román katonának emelt szobrok. 1989 után feltámadt az Antonescu-kultusz, a volt fasiszta diktátornak néhány év alatt összesen kilenc szobrot állítottak Bukarestben, Jilaván, Slobozián, Calarasi-ban, Piatra Neamton, Targovistéban, Bacau-ban és Iasi-ban, illetve Nagysármáson. A tizedik szobrot Kolozsvárra tervezték. Felemelte szavát a több százezer zsidó haláláért felelős marsall rehabilitálása ellen Washington is. Ennek nyomán a román fél a szobrok rövid időn belüli eltávolítására tett ígéretet. A nagysármási szobrot mindössze ötven méterrel költöztették el a sebtiben múzeummá nyilvánított helyi ortodox templom tornácára, a bacauit a helyén hagyták, mivel azt egy katonaiskola udvarán helyzeték el, a bukaresti elköltöztetését pedig az ortodox egyház nem engedte meg, arra hivatkozva, hogy az a marsall által alapított Constantin és Elena templomának alapítóját ábrázolja. A fasiszta diktátor nevét viselő liga vezetője, Gheorghe Buzatu bejelentette: három újabb Antonescu-szobor felállítását tervezik, Iasi-ban, Pitesti-en és Marosvásárhelyen. Azt is elhatározták, hogy holokauszt-emlékművet állítanak fel a Horthy-rendszer által deportált zsidók emlékére Marosvásárhelyen. Bukarest e döntéssel is Magyarországra kívánta áthárítani a romániai deportálások bűnét, megfeledkezve arról, hogy román területen, így a Kárpátokon túli országrészben is több százezer zsidót mészároltak le. Az emlékművet végül Marosvásárhelyen leleplezték, felirata szerint a város zsidó közösségét az Észak-Erdélyt irányító „fasiszta magyar kormány” Auschwitzba deportálta. Román részről a legnagyobb ellenkezést talán Wass Albert erdélyi szobrainak felállítása váltotta ki. Hosszú éveken át vita tárgya volt a 13 aradi vértanúnak emléket állító, a két világháború között eltávolított aradi Szabadság-szobor ügye is. Román nacionalista körök nemrégiben minősíthetetlen hangnemben tiltakoztak a szent életű római katolikus püspök, Márton Áron előtt tisztelgő kolozsvári szobor felállítása ellen. /Bogdán Tibor: Hideg szobrok – forró hangulatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./
2009. október 16.
A Teleki László Alapítvány immár ötödik alkalommal rendezi meg a Veszélyeztetett örökség – Veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók című nemzetközi tudományos konferenciát október 17-18-án Bákóban és Lábnyikban (Vladnic). A kétnapos fórumon a moldvai csángókkal kapcsolatos történeti, néprajzi kérdések mellett a csángók mindennapjait meghatározó egyházügyi, oktatási és szociológiai kéréseket vitatják meg. /Konferencia a csángókról Csángóföldön. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./
2009. október 20.
Duma István András Mi Magunkról címmel újságot ad ki, a Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége klézsei szervezete tagjainak s azoknak, akik szimpatizálnak vele. A bákói lap azt írta, hogy el akarják magyarosítani a csángókat. Duma a Mi Magunkról számait fénymásolással sokszorosította, és ingyen terjesztette Klézsén. Az 5. lapszámtól kezdődően, minden bizonnyal az egész magyar és román nyelvterületen páratlan időszaki kiadvány született, az új köntösben jelentkező MI MAGUNK. Szerkesztője ugyancsak Duma István András, Címük: com. Cleja, sat Alexandrina. Zona Tyúk Szer. Irányítószám: 5529. A Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége klézsei helyi szervezetének lapján a címoldalra kiemelten a következő mottó áll: Azoknak, akik igazságra akarják építeni életüket. A lap kétnyelvű, mert románokhoz, az elrománosodott csángó-magyarokhoz is szól. A románul tudók számára többnyire olyan információkat és dokumentumokat közöl, amelyek a moldvai csángó-magyarok magyarságát bizonyítják. A lapban jól megvan egymás szomszédságában az intellektuális képzettségű Csicsó Antal elemző írása Duma István András verseivel, a klézsei nyelvjárás szóhasználatához, képi világához igazított prózájával. Minden tisztelet azoknak – EMKE, Bukarest, Skultéty Csaba és Zhery Miklós, Magyarország, Czuby Éva, Németország –, akik ehhez fórumhoz a moldvai csángó-magyarokat hozzájuttatták. . /Csupa csapás az élet. = Erdély. Ma, okt. 20./
2009. november 5.
Egykor ha a magyar faluban magyar esküvőt tartottak, akkor a román komák és rokonok kedvéért volt román tánc is. Azután változtak az idők, határok és uralmi rendszerek, a magyarokból egyre inkább hiány mutatkozott különféle nagy- és középhatalmi döntések nyomán. A hatvanas évektől tömegessé terebélyesedett az a mozgalom, amelyet Bartók kezdett el, a Kárpát-medence térségének etnozenéjét gyűjtő és játszó, arra táncoló fiatal értelmiségiek elkötelezett táncházas művészete. Sebőék például kitűnő román népzene- feldolgozásokat adnak elő, magyar költők verseire. Negyven esztendő után népeink folklórja a magyar kultúra szerves részévé vált. Fordítva ez nincs így, nincs példa arra, hogy bukaresti, bákói együttesek szívvel-lélekkel játszanának magyar népdalokat. Nemrégiben az egyik Marosvásárhely melletti (egykori) Teleki-birtokon szobrot avattak, Mihály vajda szobrát. Miközben folyt az avatási szertartás, összegyűlt a falu apraja és nagyja, akadt tucatnál több cigány, akik azt mutogatták az őket is befogadó falu lakóinak, hogy karóba húzunk – egyezményes középsőujj- felmutatással. Meg azzal fenyegetőztek, kinyírják a magyarokat. A rendőrség felvigyázott a rendre. Hol itt a kölcsönösség? Ha ugyanezt megtették volna magyarok egy román szobrának avatása közben, akkor a rendőrség szétcsapott volna. De a magyarok ilyet nem tesznek. Az a kérdés: ki bujtatta fel őket erre az otromba provokációra? /Sebestyén Mihály: A kölcsönösség kenyéradatai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./
2009. november 7.
Kolozs megyébe is elérkezett Kelemen Hunor kampánykaravánja. Az RMDSZ államfőjelöltje Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót, majd a nap folyamán a kalotaszegi falvakba látogatott el. Kelemen Hunor innen Fehér és Szeben megyébe megy kampányolni. Kelemen Hunor a kampány elkezdése óta nagyon sok helyen megfordult, a Székelyföldtől kezdve egészen Bákóig. Mindenfelé reménytelenséget és kiábrándultságot tapasztalt, az emberek politikai és gazdasági stabilitásra vágynak. Kelemen Hunor kiemelte a kulturális, személyi és területi autonómia-törekvések fontosságát. /P. A. M. : Kelemen: Az emberek stabilitásra vágynak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2009. november 14.
Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./
2009. december 5.
Nem szégyellnivaló magyarnak lenni Moldvában! – ennek tudatosítása létfontosságú a csángómagyar kultúra fennmaradásában, megőrzésében – vallja Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke. Ehhez kért segítséget Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT) is. Solomon végzettségét tekintve közgazdász, 1991 és 2004 között Magyarországon élt. Bár jól érezte magát odakint, mindig tudta: előbb vagy utóbb hazajön szülőföldjére, Moldvába. Mind Tőkés László, mind pedig az EMNT szívügyének tekinti a csángó ügyet: ahol csak tehetik, segítik is a csángókat és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, mondta el Solomon. Hírét viszik a világban annak, milyen állapotok uralkodnak jelenleg Moldvában. Tőkés László több alkalommal szót emelt a csángók ügyében Brüsszelben és más városokban egyaránt. A moldvai magyarok még mindig félnek: száz éven keresztül azt nevelték beléjük, hogy nem csak mutogatni nem szabad, de inkább titkolni kell mindazokat az értékeket, amelyeket örököltek. Az emberekbe sulykolták, hogy ők voltaképpen nem is magyarok, nem könnyű ezen a fajta meggyőződésen változtatni. A legfőbb gond, hogy a moldvai csángómagyarok már-már elhitték, a nyelvet és a kultúrát nem érdemes továbbadni gyermekeiknek. A szövetségben ezzel kell megküzdeni. Azok hajlandók csángó magyarnak vallani magukat, akik az iskolában kapott információk mellett más helyekről is szereztek ismereteket. A civil társadalom még nem alakult ki Moldvában. Szervezetként a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elsősorban anyagi gondokkal küzd, pénz nélkül valósággal tehetetlenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét 1991-ben jegyeztették be jogilag, 2000-ig viszont gyakorlatilag nem folytattak rendszeres tevékenységet. Kezdetben mindössze két faluban dolgoztak, ma már 21 település diákjait oktatják. Sikerült elérni, hogy idén (a román állami iskolán belül, vagy azon kívül) 1600 gyermek tanulhassa a magyar nyelvet, sajnos azonban 7500-an kimaradnak ebből a körből, 25–30 olyan település létezik, ahová anyagi gondok miatt nem tudtak eljutni. Bákóban a különböző állami intézmények eleinte úgy tartották, hogy a szervezet illegális tevékenységet folytat. Azok az intézményeket, amelyek 2000-ben még gyanúsnak ítélték őket és elutasították őket (tanfelügyelőség, prefektúra, múzeumok, stb.), mára már elfogadják a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét. /Ferencz Zsolt: „Belénk sulykolták, hogy nem is vagyunk magyarok” Beszélgetés Solomon Adriánnal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
